Madar földrajzilag két különböző jellegű vidék találkozásánál, a dunántúli dombvidék és a Duna menti síkság határvonalán fekszik, Mátyusföld peremvidékén, a nyitrai kerületben és a komáromi járás területén.

Az elmúlt több mint kétszáz év során jó néhányan foglalkoztak falunk nevének eredetével. Kristó Gyula kutatásainak eredménye alapján Imre király 1198-ban az akkor létező Mercse falu földjeivel határos területen telepíti le királyi madarászait. E dátumtól kapta a település a Madar nevet. Lakhelyünk „születésének“ dátuma a királyi oklevél alapján 1198 májusa. A település neve több változatban is szerepelt az idők során: Modor, Madár. A II. világháború után a szláv Modrany nevet kapta, s ez a neve máig megmaradt.

A helyismereti sétánkat az alapiskola bemutatásával kezdjük. Igen korán volt itt már iskola. Első hiteles említése 1587-ből való. 1790-ben épült az első két osztály, 1945 –ben bezárták a magyar iskolát. Az 1977/78-as tanévben körzetesítik iskolánkat Bátorkeszire, tizenöt éven keresztül iskolánkon csak az alsó tagozat működött.  2005-ben felvette az Édes Gergely nevet.  

 

A következő állomásunk a községi hivatal; 2 épületszárnyból állt: az egyik volt a hivatal a másik a jegyzői lakás, a II. világháború után a Komisszár irányította innen a falut.  A hivatal épületében volt még az eskető terem, ahol az esküvők mellett rendszeresen kereszteltek, arany és ezüstlakodalmat ünnepeltek. A községi hivatalt 1985-ben újjáépítették, egy épületben  helyet kapott a gyermekorvosi rendelő, a könyvtár, továbbá az irodák az eskető terem.Ma az épület felső szárnyában kapott helyet az ülésterem, ahol a képviselő testület tartja havonta az üléseit. A belső udvarban áll a falu legöregebb gesztenyefája, ami már több mint száz éves.

 

A faluban mindig volt egy-két vendéglő, még a köztudatban él néhány régi kocsma pl. a Takács-féle, vagy a Falu-végi kocsma. Ezekről már nem maradt fenn képanyag. A mai Gól vendéglő az 1960-as években épült és a Jednota-üzletlánc tulajdona volt. Ma egy vállalkozó működteti és mellette élelmiszerüzlet található.

 

Madaron mindig volt élelmiszer bolt a falu alsó- felső szegletében és a falu közepében. A „Hanza” vegyesboltot, egy kovácsműhelyből alakították át, kicsit kibővítették és a galántai Hanza központ fióküzleteként szövetkezeti élelmiszerboltnak és kocsmának rendezték be. Peremüzletként épült 1980-as években az az épület, amely ma a felső üzlet és a Demar bár szerepét tölti be. Kisebb rendezvényeknek ad helyet. Néhány évvel ezelőtt még Hentesboltja is volt Madarnak, ma már csak a romos épületszárny beszél arról, hogy a múltban itt egy mészáros lakott, aki ellátta a falu lakosságát friss hússal.

 

A falu szélén a főút mellett helyezkedik el a volt  szövetkezeti épület, amely a 70-es években  került átépítésre: irodahelységek és egy hatalmas,  500 férőhelyes díszterem lett kialakítva, ahol számtalan lakodalmat rendeztek a 80-as 90-es években. Ma bútor-kiegészítők nagyraktára árusítása van itt.

 

A szövetkezeti épületnek szemben a főút túloldalán van a focipálya, amit a sportolni vágyók gyakorta kihasználnak. Érdekessége a pályának, hogy eredetileg a főútra merőlegesen mérték ki. 1982-85-ben, amikor megépült az öltöző már párhuzamosan helyezték el az úttal.

 

Sajnos a régi kultúrházunkról nem találtunk fényképet, pedig igen nagy örömére szolgált a falunak, amikor elkészült az „új” kultúrház. Az 50-es évektől kezdték építeni, kalákában és csak 68-ban adták át.  2004-2006-ban egy hatalmas sportcsarnok került a kultúrház mellé és a két épületet össze lett kötve.

 

A sportcsarnok szomszédságában közvetlen a főút mellett kapott helyet a kopjafa. Ez az emlékfa falunk születésének 800. évfordulójára készült, egyben megemlékezésként az 1848/49-es szabadságharcban elesettekre. Az emlékfát 1998 márciusában állították fel.

 

A főútról letérve balra találjuk az útszéli keresztet és a katolikus kápolnát, amit 1938-ban szenteltek fel a „Szentháromság” dicsőségére. Az épület hosszú éveken keresztül, egészen 1973-ig az óvodának adott helyet.

 

A főútról letérünk a katolikus kápolna előtti útra. Ez az utca csak a hetvenes években alakult ki és akkor engedélyezték az építkezéseket, azóta ezt „Patkó utcának” nevezik. Itt építették fel 1972-ben az óvodát, amit ma „Napocska óvodának” neveznek. Két csoportban folyik itt a tanítás.

 

Még mindig a főúton haladva található a posta új épülete, melyet 1989-ben adtak át. A falukrónika feljegyzéseiből tudjuk, hogy a településnek a monarchia idejében nem volt postahivatala, csak a Magyarországhoz való visszacsatolás után kapott községünk rendes postahivatalt telefonnal, távírdával és postatakarék pénztárral.

 

Egészen a XX. századig Madaron a halottjaikat a falubeliek az első szobájukban ravatalozták fel. Lovas kocsival szállították végig a falun a koporsót ki a temetőbe. 1975–ben elkészült a ravatalozó; megnyitása után megszűnt Madaron a virrasztás. Az évek során egyre jobban megtelt a templom feletti temetőrész. Az 1954-ben felállított kereszttel nyitották meg az új temetőt.

 

Jeles személyiségeink közül néhányat ki kell emelnünk, ők református lelkipásztorok voltak, akik a madari temetőben nyugszanak. Ilyen volt Mokos Kálmán aki 37 évet szolgált a madari gyülekezetben.

 

Udvardy Gyulának és feleségének köszönhető a református templomban a vörös márványból készült úrasztala és a keresztelőtál.

 

Nagymegyeri Besnyei György madari lelkipásztor lefordította a Szent Bibliát magyar nyelvre 1737-ben.

 

A temetődombról eljutunk a református templom hátsó bejáratához. A templom 1687-1691-ben egy török mecset helyén épült. Az „1681-ben Sopronban ülésező országgyűlés artikuláris hellyé nyilvánította Madart, megadva ezzel a településnek a templom és az iskola építésének jogát.” 18 környékbeli község reformátussága járt Madarra, istentiszteletre 100 éven keresztül, amikor is 1781-ben II. József türelmi rendeletét kihirdette. Ezt követően 10 éven belül valamennyi település épített magának templomot, és fokozatosan leváltak Madarról. Talán 400-an is elfértek akkor a templomban.

 

Több alkalommal felújításra került a templomunk. 2001-től fokozatosan újult meg, 2005-ben pedig egy 19 sípsoros Führer koncertorgonával gazdagodott. Kevés falu, vagy város mondhat magáénak ilyen hatalmas orgonát, melynek hangzását vasárnaponként az istentiszteleteken csodálhatjuk meg.

 

A templomban kapott helyet az az emléktábla, amely az első világháborúban elesett  áldozatokra emlékeztet. A második világháborús emléktábla a templomkertben kapott helyet, mely nyitott könyvet ábrázolt, majd ezt a táblát is a templom falára függesztették a templom felújítás után. A kitelepítettekre emlékezve Isztimér község ajándékozta meg a falut egy emléktáblával.

 

A templom mellett áll a harangláb egy kis haranggal, amely 1792-ből származik. A tűzvész estén félre verték. Ma már csak szenteste december 24-én kondul meg a kis harang, amikor véget ér a gyermekek istentisztelete. A templom kertből látjuk meg a parókiát, amelyet 1958-ban építettek. Azóta három lelkipásztornak és családjának adott otthont. 2012-2013-ban teljesen felújította a gyülekezet a lelkészlakást.

 

A falu központjában a régi hagyományok szerint egymás mellett található a templom, az iskola és a parókia. A templomot és az iskolát szoros kapocs fűzi egymáshoz.

            Reményik Sándor szavai is ezt idézi:

                                               „E templom s iskola között

                                                            Futkostam én is egykoron.

                                                           S hűtöttem a templom falán.

                                                           Kigyulladt gyermek – homlokom.

                                                           Azóta hányszor éltem át ott

                                                           Lelkem zsenge tavasz – korát.

                                                           Ne hagyjátok a templomot,

                                                           A templomot s az iskolát!“

                                                                               

 

Zárszó

Az épületek kitöltik a mindennapi életünket, részünkké válnak, mégis, ha végig megyünk a településünkön, tapasztalhatjuk, hogy ezek az épületek az évek során változnak, megújulnak, más formát kapnak, vagy eltűnnek. Ezért kötelességünk feleleveníteni a múltat és megörökíteni a jövő generációnak mindazt, amit mi felkutattunk, begyűjtöttünk.